Saturday, March 17, 2018

Le Salon des Artistes Français 2018 Paris

"Magyarország volt a párizsi Szalon idei díszvendége, 12 magyar festő és egy fotós munkája volt látható Franciaországban. 
A párizsi Szalon Franciaország kortárs művészei számára biztosít megjelenési lehetőséget egészen a 17. század óta. A kiállítássorozatot 1856-tól minden évben a Grand Palais-ban rendezik meg. A nagyszabású kiállításon a Le Salon de la Société des Artistes Francais 600 francia művésze mellett az "Independentek" közel 2 ezer művésze állít ki. Minden évben vendég kiállítóként meghívják egy kiválasztott ország művészeit – idén Magyarország alkotói érkeztek a kiállításra.
Párizsból most a Várkert Bazárba érkezett a kiállítás, így a magyar közönség március elejétől május végéig ingyenesen látogathatja a Testőrpalotában.
Uzonyi Ferenc debreceni festőművész 2016-ban adta be a párizsi Szalonra az Elemek átalakulása című festményét, mely többlépcsős kiválasztás után kiállításra került a Grand Palais-ban, majd 2017 februárjában megnyerte a zsűri különdíját. A díjátadón Martine Delaleuf, a kiállítás elnökasszonya bejelentette, hogy - Dél-Korea, Németország és az Orosz Művészeti Akadémia művészeit követően – a 2018-as szalon meghívott díszvendége Magyarország lesz.
2018. február 13-án a Grand Palais-ban mutatták be a Szalon 260 oldalas katalógusát, ahol a nyitóoldalakon a magyar művészek életrajza és munkái szerepelnek. A magyar pavilon díszhelyre került, és már a megnyitó napján közel 12 ezren nézték meg a kiállítást.
A kiállítás szervezésében nagy szerepet játszott az időközben elhunyt Guy Geymann francia szobrászművész és Uzonyi Noémi Párizsban élő művészettörténész. A sikeres kiállítás több intézmény összehangolt munkájának eredménye: az MMA mint a párizsi kiállítás támogatója, a Műcsarnok és a MODEM segítették a művek szállítását, begyűjtését, biztosítását.
A Magyarországról kiállító művészek: Aknay János, Boros Viola, Fehér László, FeLugossy László, Franyo Aatoth, Fajgerné Dudás Andrea, Ince Mózes, Nyári István, Radák Eszter, Tenk László, Uzonyi Ferenc, Vanyúr István, Valkai Réka." forrás

 Havas János, a francia Magyar Intézet elnöke és Martine Delaleuf, a Szalon elnökasszonya

Lengyel Zita, vezető konzul, Martine Delaleuf és Havas János

 Martine Delaleuf és Havas János a fényképem előtt

 Lengyel Zita, Vakai Réka, Martine Delaleuf, Havas János és Uzonyi Noémi kurátor


Uzonyi Noémival


Havas János és Uzony, debreceni festőművész, a tavalyi Szalon különdíjasa



a kiállított fényképem: 



No comments: